Végre egy alkalom, ahol nem kellett versenyezni online a helyekért. Regisztrálni ugyan kellett, de volt rá sok nap. Egyszemélyes csapatom neve? Nofretiti természetesen. Maximum 2 ember lehetett egy csapatban. Étel neve: paprikás krumpli. El is mentünk jól bevásárolni a Prisma nevű jó nagy boltba. Olyan, mint a bazinagy tescók. Aztán haza főzni, őrült tempóban. Igen gyorsan sikerült megcsinálni, büszke is voltam magamra J 84 ember, 26 ország jelentkezett. Sikerült megtalálni az E épületet, majd be az ajtón a nagy kajabödönnel. Kabát le, benyomulás a helyre. Szerencsére sikerült időben megérkezni. A nép már gyülekezett, mindenki mosolygott kajával az ölükben. Az asztalokra ki voltak már téve az országcetlik. Keringtem is egy sort, mire megtaláltam a Hungaryt cetlit. Az olaszok mellett voltunk a terem közepén a kuka előtt. Jellemző. Lepakoltam a nagy adag paprikás krumplit. Már ott volt a másik két magyar egy csapatként, valami körözöttet csináltak valami sajtos izével. Bevallom nem is kóstoltam meg. Egyre több ember, egyre több kaja. Persze mindent a szemnek, semmit a kéznek. Még nem ehettek! Kaptunk egy színes A4-es papírt, amire rá kellett vésnünk, hogy milyen összetevőkből áll a recept, nehogy valaki allergiás rohamot kapjon. A receptet és a képet (ízléses kép persze netről) már korábban elküldtünk egy e-mail címre, elvileg csinálnak majd receptkönyvet. Amit már nagyon várok :D

-  Mindenki menjen vissza a pultja mögé, és maradjon ott! Senki nem ehet semmit! - Harsogták újra. Visszakullogtunk, és pislogtunk nagyokat csorgatván a nyálunkat. Bemutatkozással kezdtünk. Ez unalmas volt, halk, és amúgy se érdekelt senkit. De el kellett mondani az emberkéknek honnan mit hogyan, meg ugye Odin. Miután mindenki végigmondta az összes ételét, közölték velünk, hogy onnan jobbról, hátulról kezd mindenki. Odakullogtunk ahova mondták, szépen lassan, mert nem akartunk az utolsók lenni. De nem így működött. Aki először ment hátra, az lett az első. Ilyen faramuci dolog volt ez. Én valahol középen lehettem. De szerencsés is volt az első 10! Meg bunkók is. Mindenből vettek a tányérjukra, teljesen felpócolták, volt aki két tányérral tolta, és mivel nem bírták megenni, kidobták. A többinek meg nem jutott! De azért volt sok minden, amit én is meg tudtam kóstolni, illetve amit mások nem mertek. Elég jó volt a francia kaja, de szerintem nem volt olyan jó, mint amennyira hájpolva volt. A franciák kiraktak zászlót, bort, bagettet.

A kedvenc ételem azt hiszem, hogy Spanyol fennhatóság alatt volt. Valami bundás hal, de a hal és a bunda között volt valami fantasztikus ízű fehér trutyi. A németek főleg sok- sok fajta salátát csináltak, ami nagyon finom volt. Sonka, krumpli meg ki tudja milyen saláták. Közbe meg szólt valami bajor sördalt. Megvolt a hangulata, az biztos.  A japán sushit gyártott minden mennyiségben. A kedvenc országom mégis Vietnám lett. Az az étel, az a sok izé. Fantasztikus volt. Volt valami, ami vagy hagyma volt, vagy krumpli, és csípett. És a kedvenc a sok fura sali mellett a zöld színű csirkeláb. Itt most álljunk meg és kezd el használni a fantáziádat. Pikkelyes csirkeláb. Megvan? Full zöld. A köröm is. Mintha egy horrorfilmből vették volna ki. És nagyon csíp. Valami fantasztikus íze van! Megkérdeztem tőlük, hogy ugyan, ezt mikor eszitek? Ballagásra? Morbid halotti tor? Azt mondtak, hogy snack. A snack a csipsz amit tévé előtt eszel, amikor nem kéne. Szóval ez olyan, mint a csipsz. Indul a Vad Angyal, anyaaaa hozz már be nekem zöld csirkelábat légyszi, kösziiii. J

Nagyon sok volt az édesség, azokat én inkább skippeltem, amúgy sem szeretem az édeset. Ja és, hogy mi lett a paprikás krumpli sorsa? Hááát, vittem ugyan szedőkanalat, de ugyan az nem darabos, nem könnyen fogyasztható és amúgy se csini. Nagy adagot csináltam több mint a fele elfogyott. A magyarok imádták, meg akik ismerték. És aki meg merte kóstolni. Szóval maradt, amit se én, se Emily nem bánt, mert neki teljesen ez lett a világon a legjobb kaja. Az én paprikás krumplim J

Evés után volt még egy kis játék, kellett egy csapatot alakítani majd kajával kapcsolatos kérdéseket tettek fel. Nem nyertünk, de megtudtunk pár érdekes adatot. Például, hogy Belarus issza a legtöbb alkoholt. Megjegyzem, hogy a magyarok még felsorolva sem voltak a válaszlehetőségek között. A finnek isszák, eszik a legtöbb tejterméket.

Kaja után busszal haza. Azért sikerült megint eltévedni a hol a rákba kell leszállni a sötétben, amikor istennek se írja ki a buszsofőr az amúgy a működőképes lenne kijelzőre a megállókat. De aztán hazakeveredtünk, és elaludtunk békés kajakómánkban. Sok kép leírással, majd vasárnap a fészen lesz látható.

A jelentkezés a szokásos módon történt, mint a Mökki weekednre. Versenyjelentkezés, jeee. Emily visít egyet, itt a link (ő valamiért hamarabb látja, mint én), gyorsan linkre katt, regisztrálás, és bent vagyok! Lelkesedés a tetőfokon, barátok is bent vannak, mehet a gombaszedés!

Busszal mentünk újra a Lucastól, egy nyamvadt kis DARÁZS! társaságában. Aztán előkerült egy nehéz könyv. MUHAHAHA! Körülbelül ha egy órát utaztunk, a sofőr egyszer eltévedt, betévedtünk egy hatalmas golfpályára. Ami igen csini volt, de ott nem akartunk gombászni, úgyhogy végül a sofőr megtalálta a helyes irányt. Leszálltunk, kaptunk ajándék üdítőt, majd kezdődött az agytágítás. Kaptunk egy papírlapot, amin gombák voltak, hogy ezek jók. Megjegyzem, a gombák nem hasonlítanak sose képen rögzített testvéreikhez. Aztán bemutatkozó hadművelet, ez vagyok innen, és ez a bulimozdulatom. Mókás volt.  Mindenki vitte a kis kosárkáját, én annyira arra nem neveztem be, maradt a szatyor. Kezdő lelkesedéssel vetettem bele magam az erdőbe, és össze is szedtem egy rakat jónak látszót. Nem kosarat, gombát.  Büszkén mentem oda a lányhoz, aki csekkolta őket. Ez jó? Végeredményben az összeset kidobálta a táskámból. Nem ehető, mérgező, öreg, kukacos. Maradt egy icinyke picinyke a szatyorban én meg teljesen elkedvtelenedtem. Nekivágtam még egyszer. Hamar megtanultam, hogy aminek barna a gomba alja, az nem jó. Fehéret szedni tilos, az tuti mérgező. A piros az mókás, égeti a számat az kell. De az eredmény elég lehangoló. Majdnem mindegyik rossz, vagy mérgező. Aztán lemaradtam, és hajtóként mentem egy mások sokkal szimpibb gomba-finnel. Ő meg sasszemmel nézelődött, és felcsípett nekem egy két jó darabot. Újra megjött a kedvem, elkezdett azért apránként szállingókázni a gomba a szatyorba. Aztán rájöttünk, hogy négyen vagyunk, vajh hova lett a csoport? Azok erőltetett menetbe kábé egy kilométerrel jártak előttünk, na akkor induljunk. Fejet fel, nincs több gomba. Aztán szerencsére utolértük őket. Ebédeltek egy szép majdnem tisztáson, ala tele van fával, de látszik a napsütés. Leültünk megenni a csini kis szendókat, majd körbenéztem. Egy srác nagyban magyarázott, hogy ott sok gomba van, ott is teremtem én is hamar és tényleg. Szedtem egy nagy csomó jót, amit meg lehet enni, és nem zabált fel még a természet. Aztán irány tovább. Nagy kutyagolás után és egy jó beszélgetés egy ausztráliaival (mondtam vegyen feleségül, hogy megkapjam az ausztrál állampolgárságot, de hát csak nem állt kötélnek. Pedig a gombáim felét is odaadtam volna J), megérkeztünk a tűzhelyrakó helyre. Kolbász, pillecukor, boldogság. Megismertem Jánost, végre egy magyar! Azt hiszem, teljesen kezdek rákattanni az égetett pillecukorra. Otthon mindenki várjon engem pillecukorral! Meg gyertyával :D Utána busz haza.

Tanulság: ne add fel, és nem jó a szatyor. Kell az a kosár. Teljesen szét voltak tördelve a gombácskáim, macerás volt megtisztítani.

Végül öt különböző gombám lett, szivacsos, piros, barna, meg mittomén. Mind nagyon finom lett. Külön külön megpirítottam őket, szigorúan követve Wolfy utasításait. Só, bors, olaj, ÖT perc.  J Bejött J

Lehet lesz még ilyen gombaaaaaaaaatúraaaaaaaa.