Családdal zúgunk GPS-sel a Ferihegyi repülőtér 2-re mert ugye mert csak. Előtte könnyes búcsú pasiktól, mind a háromtól ugye, aztán go Finnország :D. A repülőtér nagy dolog, nekem speciel sikerült végigbőgni az egész beszállást, de miután az égvilágon mindenkit felhívtam végre beszállhattam a repcsibe. A biztonsági ellenőrzésnél ki kellett tenni a pénztárcát, vasat és telefont egy dobozba, a laptopot külön másikba, a táskát harmadikba és a csizmát persze negyedikbe. Csizmát. Mert ugye annyira nagyon hideg volt szeptember elsején. De hát ez van, a maxi súly, amit a finnairrel lehet szállítani az 23 kg.

Sikerült leülni a helyemre, ablak mellet a szárny előtt, láttam a földet is, meg a hajtóművet is. Csinos. Olyan halványlila színű kék pöttyökkel fekete tűzze l és pink masnikkal.

Az elején séta kocsikázik a repülő. Csak úgy jön megy, bemegy a pályára, tök lazán. Aztán beáll a repülő a helyére, és leállnak a motorok. Pillanatnyi csend. Aztán egy hatalmas zaj, elindultak a hajtóművek, a gép nagyon gyorsan gyorsul, és egyszerűen nem lehet levakarni a vigyort az ember arcáról, olyan jó a sebesség. Aztán felemelkedsz, és megijedsz :D Mivel a szárny mellett ültem, jól láttam, amikor jobbra fordult a repülő.  Nagyon félelmetes. Persze a repülőn csak angolul beszélnek, kellett kicsit odafigyelni, hogy ezek ugyan mit akarnak tőlem. Kaptam egy szendót, egy kávét, és egy minidobozos kólát. És nem lögyböltem ki semmit :D Semmi turbulencia, semmi bonyodalom, eeee, két óra felhőbámulás. Persze nem panaszkodom, házat, várost, földet azt nem lehetett látni, de láttam felhőt :D Szerencsére kivetítették a népnek, hogy hova kell mennem az átszálláshoz, így nem volt gond hogy CSAK egy órám volt. A leszállás az az én életemben kicsit para. Nem volt semmi gond, de rendesen remegett a lábam. Át a túloldalra, ahol megismerkedtem egy erdély magyar sráccal Petivel. Kicsit furcsán tolja a magyart, mintha majdnem anyanyelvi beszélő lenne, de nem. Csak majdnem. Még egy kör fel és leszállás, és üdv Oulu.